Főoldal

 Cangás hírek

    Boros hírek

  BringaTó videók

BringaBor videók

Rendelés

   Kapcsolat

       Partnereink

       Csapatunk

          Hirdess!

                                                          Hegymászó kalandok Szlovéniában

 

    A Triglav nem egy hegy: egy királyság — ezt nem mi találtuk ki, hanem Julius Kugy híres alpinista író.  És túráink általában Bovecből indulnak, mert ennek a városnak mágikus ereje van. Ott él Naziv a híres baklavájával és az isteni kávéjával, Roli a holland rafting túravezető, aki bármikor beültet bárkit a kiszuperált UAZ-ába és olyan erdei utazásra viszi, hogy a legmegátalkodottabb adrenalin-függő is fülig érő szájjal száll ki az UAZ-ból. És mindenki a barátunk és mindenki azonnal a barátjává fogadja azt, aki szereti ezt a  helyet.... És ennyi megéri, azt, hogy egy órával korábban keljünk. A Krm völgyből indultunk, ez a legrövidebb útja Triglavnak, de télen ez a legbarátságosabb, tekintve, hogy Triglavski Dom az egyetlen ház, amely ilyenkor is nyitva áll. Konyi még reggel közölte, hogy "baleset" történt és egy hágóvassal kevesebbet hoztunk. Ettől nagyon elkedvetlenedtem, de a Salamandra technikai vezetője, alias Konyi  (aki az egyik legtapasztaltabb magyar hegymászó — eddig magyarként csak ő járt 8750 méteren oxigénpalack nélkül) azzal vigasztalt, hogy a házban biztosan tudunk szerezni egyet.

  

    A parkolás volt az első számú feladat, nem is egyszerű. A csapat 7 férfitagja és Bea minden tudására szükség volt, hogy a másfél méteres hófal mentén két épkézláb parkolóhelyet ássunk ki, ráadásul olyant, ahova a kocsik képesek begurulni. Egy fáskamrából kölcsönöztünk egy ásót és Tibornak is volt egy az autójában, ezekkel komoly, egy órás meló után sikerült két elfogadható helyet kiásni. A két autó merőlegesen állt egymásra, de így legalább nem álltuk el az utat. (Hazafelé egy magyar autó nem pöcsölt ennyit a parkolással, simán beálltak az út közepére, úgyhogy holtfáradtan kezdhettük előröl az ásogatást és a manőverezést, hogy a helyünkről ki tudjunk állni.) Négy kilométert kellett gyalogolni azon az úton, ahol nyáron még lazán kocsival be tud hajtani az ember, és csak ezután kezdődött el a mászás. Egy lavinákkal szabdalt völgykatlanban haladtunk fölfelé. Mínusz 15 fok lehetett-de Budapesten is ennyi volt-itt meg mégiscsak elviselhetőbb a hideg is. Hamar ráébredtünk, hogy például banánt hozni mínusz ezer fokba nagy marhaság, de a fagyott banánnál a fagyott csoki még sokkal rosszabb. (De ma például Sipi haveromtól azt tanultam, hogy a fagyott banánt forró teába mártogatva kell enni, mert ő így csinálta a Tátrában.)

    Négy óra mászás és félútra érkeztünk. Ott egy négyszemélyes bivakra megfelelő faházban Dusán bevallotta, hogy lefagyott a lába. Ez így ebben a formában nem volt igaz, de szegény nagyon szenvedett. Tettünk a cipőjébe egy melegítő betétet, amit ha kiszedünk a zacskóból elkezd fűteni. Ez nem ezt csinálta, de valószínűleg a placebo hatás is működött, mert Dusán lába már nem fagyott tovább.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csúcsra törnek

Libasorban

Fentről minden egész más

    És csak most jött a neheze.... kezdetben belátható, majd totálisan végeláthatatlan emelkedők... Némi kárpótlást jelentett a kínban, a lemenő nap által rózsaszínűre festett ég a havas hegycsúcsok felett, amit a telihold tett totálisan giccsessé.

Este hat volt, lement a nap és Tamás combja begörcsölt a lejtőn. Egyre hidegebb volt. És még mindig nem látszott a ház. Konyi visszament Tamásba magnéziumot pumpálni, mi fölfelé. Még egy emelkedő és mire felértünk a tetejére... ott volt előttünk egy újabb. Még 100 méter szint fölfelé. De más választás nem nagyon volt. És végre ott volt a ház. Beestünk...kértem 9 snapszot a meteorológiai állomás alkalmazottaitól, akik ilyenkor működtetik a házat. És egy hágóvasat, csak hogy megnyugodjak. Mire mindenki felért, a pálinka fele hiányzott. Vacsorafőzés: ehhez tekintélyes mennyiségű hóra volt szükség, vagy lehetett vásárolni 3 euroért olvasztott verziót. A budi fölötti helyiséget lehetett főzésre használni, hamarosan be is laktuk a főzőinkkel és Tibor majdnem fel is robbantotta a szivárgó gázpalackjával:)

   A pálinkák elfogytak és mi meg vacogni kezdtünk. Másnapra először hajnali ötre hirdettünk indulást, de aztán Konyi jobbnak látta, ha látjuk is, ami a lábunk alatt van, így elhalasztottuk az indulást 7 órára. Ez csak az én tudatomig nem jutott el, ezért én beállítottam a telefonomat f5-re. Ennek Konyi itta meg a levét, mert Bea azt hitte, hogy az övé csörög. Én meg félálomban nem éreztem alkalmasnak az időt, hogy felvilágosítsam.

Reggeli után beöltöztünk a beülőkbe, hágóvasba és jégcsákánnyal nekivágtunk a Triglavnak. Egy felhő sem volt az égen. A csúcstömb mászása rögtön egy igen kitett (vagyis lábad alatt a büdösnagy semmi) résszel kezdődik, és mivel hó van, a nyáron biztonságot adó drótnak nyomát se találtuk. Illetve itt-ott kikandikált a hó alól, hogy tudjuk milyen lenne, ha rákötözhetnénk magukat. Így azonban a sziklafalat fedő 40-50 cm-es hóra bízva magunkat óvatosan lépdeltünk fölfelé, néhol egy kiálló vaspöcökben biztosítottuk a csapatot. Télen parás hegy a Triglav. Nyáron sem kell lebecsülni, de télen kifejezetten vigyázni kell minden lépésre. Pláne, hogy időnként mindenféle kötél nélkül átszáguldanak rajtunk a vagányabb fajta mászók. Persze én ilyenkor mindig Livanost idézem (nagy görög mászó Marseilleből), aki azt mondta: "inkább legyen egy szöggel több, mint egy emberrel kevesebb, pláne ha én vagyok az az ember". Szóval ennek szellemében araszoltunk tovább, ahol tudtunk biztosítottunk.

   A gerincre érve a nyom kétlábnyomtávnyiról  egylábnyomosra keskenyedett, és mivel nem kenyerem a manökenjárás, pláne nem hágóvasban, kissé remegett a lábam. Ezt a fílinget csak fokozta, hogy mindkét oldalon meglehetősen meredek havas hegyoldalt láttam remegő lábaim alatt. De azért még azt is volt időm végiggondolni, hogy frankó ugyan, hogy össze vagyunk kötözve mind a kilencen, de ez azt is jelenti, hogy ha valaki elkezd csúszni, akkor nekünk szépen át kell "sétálni" a gerinc másik oldalára, a nagy semmibe bele. A séta szó azt hiszem jobb, mint az ugrás, bár valójában igen gyors sétáról lenne szó, már ha azt szeretnénk, hogy megmeneküljünk. De hál'Istennek ezt nem próbáltuk ki, viszont a kis Triglavra érve Konyira néztem, aki hátulról is kitalálta  gondolatomat és közölte, hogy innen visszafordulunk.

Írta: Molnár Anikó